Révfülöp – Sziget arcok – Benkő Imre fotókiállítása – 06.18-07.10.

A több más mellett World Press Photo aranyéremmel, Pulitzer Emlékdíjjal, a Magyar Fotográfia Nagydíjával és Érdemes művész címmel is kitüntetett Benkő Imre fotográfus fotóriporter, egyetemi előadó képei nyílik kiállítás szombaton Révfülöp.

 
A 73 éves művész 23 éve kezdte fotózni a budapesti Sziget fesztivált, illetve annak résztvevőit. A Tóparti Galériában a közel negyedszázad alatt készített képekből mutatnak be egy válogatást.

– A Sziget attól is különleges, hogy mindenki meg tudja mutatni magát, de ebben a környezetben magányra is lehet találni. A képeimen az arcok csendje van még akkor is, ha dinamika van benne. .. A fesztivál forgatagában sok a zavaró képelem, igyekszem a lényeget kiemelni és fontos a póz nélküli első pillantás elkapása.De egyébként próbálok ugyanúgy dolgozni, mint máskor. Megfigyelni, közel menni, nem pedig egy teleobjektívvel ellopni a pillanatot – nyilatkozta tavaly Bagi Lászlónak a szigetes képekről a welovebudapest oldalon.

A június 18-án (szombaton) 18 órakor kezdődő megnyitón András Ferenc filmrendező ajánlja Benkő Imre képeit az érdeklődők figyelmébe. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező több más mellett a Veri az ördög a feleségét és A nagy generáció című filmek alkotójaként szerzett elismerést.

A kiállítást július 10-ig lehet megnézni, a galéria hétfő kivételével naponta 16-22 óráig lesz nyitva.

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár