Keszthely – KeszthelyFest – finom borok, programok a korzón – július 1-3.

A Happy Dixieland Band koncertje nyitja a fesztivált - a vendégük Malek Andrea lesz

A legpatinásabb balatoni belvárosban, a keszthelyi főtér és Festetics-kastély közötti korzón rendezik az idén is a nyugat-balatoni nyár egyik legkiemelkedőbb programját, a KeszthelyFestet.

 

Három napon át változatos zenei kínálattal és kiváló pincészetek boraival várják az érdeklődőket a díjmentesen látogatható rendezvényre.  Az idei rendezvény zenei programja a korábbi évek sokszínűségét viszi tovább. A sétálóutca két kisebb színpadán akusztikus duók és triók, valamint a jazz könnyedebb stílusát művelő zenekarok koncerteznek. Az Amazon Ház Látogatóközpont udvarán felállításra kerülő színpad három koncertje a fiatalabb korosztály ízléséhez igazodik. Ugyanitt, az esti koncerteket megelőzően különleges fa játszótér, valamint gyermekkoncertek várják mindhárom napon a legkisebbeket. A Fő téri Keszthely Nagyszínpadon igazi dívák osztoznak a lírai dallamokat, swinget és dixit játszó zenekarokkal. De utcazenészek is feltűnnek majd a borházak között gitárral, hegedűvel vagy tangóharmonikával.

Részletes program

Július 1. (péntek)

Keszthely nagyszínpad (Fő tér)
19.00 Happy Dixieland Band és Malek Andrea
21.30 Group ‘n’ Swing

Amazon házi színpad – Kastély u. 15.)
17.00 Fanyűvő Játékpark
18.30 Zabszalma zenekar – gyermekkoncert
20.30 Margaret Island

Jazz színpad (Kossuth L. utca – sétálóutca)
18.30 Kovács Felicián és Kiss Péter
20.30 Szűcs Gabi Jazz

Akusztik színpad  (Kossuth L. utca – sétálóutca)
20.00 Szabó Attila és Tóth Gábor
22.00 Buenaventura Duó

 

Fanyuvo-jatek-Keszthely-Fest-balatontipp-gyorffya

Július 2. (szombat)

Keszthely nagyszínpad (Fő tér)
19.00 ByeAlex és a Slepp
21.30 Rúzsa Magdi

Amazon házi színpad – Kastély u. 15.)
17.00 Fanyűvő Játékpark
18.30 Kanta Judit: Kaladárium – gyermekműsor
20.30 Esti Kornél

Jazz színpad (Kossuth L. utca – sétálóutca)
18.30 Accoustic Line Band
20.30 Canarro Gipsy Jazz

Akusztik színpad  (Kossuth L. utca – sétálóutca)
20.00 Accoustic Guitar Caffe
22.00 Vagabond Trió

Július 3. (vasárnap)

Keszthely nagyszínpad (Fő tér)
20.00 Szabó Balázs Bandája

Amazon házi színpad – Kastély u. 15.)
17.00 Fanyűvő Játékpark
18.30 Igricek Zenekar – gyermekkoncert
21.00 Fábián Juli és Zoohacker

Jazz színpad (Kossuth L. utca – sétálóutca)
18.30 Varga Endre Groove’n Sax
21.00 Zolbert Trió

Akusztik színpad  (Kossuth L. utca – sétálóutca)
19.00 Fülöp Szabolcs és Nyakas Péter

A Bor Összehoz Keszthelyen – résztvevő pincészetek

Tokaj: Árvay Családi Pincészet, Royal Tokaji Borászat, Sauska Tokaj Borászat

Eger: Kovács Nimród Winery, Petrény Borászat

Etyek-Buda: Kertész Családi Pincészet
Neszmély: Szöllősi Pincészet, Gottwald Borászat

Kunság: Gál Szőlőbirtok és Pincészet
Szekszárd: Dúzsi Tamás Pincészete, Bodri Pincészet

Villány: Kvassay Levente, Sauska Villány Borászat, Gere Attila Pincészete

Tolna: Tűzkő Birtok

Balatonboglár: Kristinus Borbirtok

Zala: Bezerics Pincészet, Cezar Pincészet

Badacsony: Nyári Ödön Borászata, Borbély Családi Pincészet, Istvándy Pincészet

Balatonfüred-Csopak: Pántlika Pincészet, Figula Pincészet

A rendezvény valamennyi programja díjmentesen látogatható – A rendezvény ideje alatt (július 1-3.) bizonyos belvárosi utcákban a parkolás díjmentes lesz – A rendezvény ideje alatt több múzeum, belvárosi kereskedés és vendéglátóipari egység meghosszabbított nyitva tartással várja az érdeklődőket.

Keszthely-korzo-Keszthely-Fest-balatontipp-gyorffya

Információ: Balaton Kongresszusi Központ és Színház – Keszthely, Fő tér 3. Tel.: +36 83 515 230, +36 30 640 9885  E-mail: goldmark@t-online.hu

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár