Keszthely – A Helikonra tartó diákok pezsdítik fel a város életét

Spontán utcazene a keszthelyi korzón egy korábbi Helikoni Ünnepségen

A félország ott lesz Keszthelyen a balatoni régió legnagyobb tavaszi kulturális fesztiválján, a középiskolások részvételével kétévente megrendezésre kerülő Helikoni Ünnepségeken április 21-23-ig.

 

Az idén 47 dunántúli településről, 125 iskola több mint 3085 diákja jelentkezett a fesztiválra, hogy a 18 kategória valamelyikében, vagy akár egyszerre többen is megmutassa tudását, tehetségét. A verseny most is egyfordulós lesz. Az élő produkciók a város hat kulturális intézményében zajló folyamatos programokon mutatkoznak be, miközben kiállítást rendeznek a képzőművészeti alkotásokból és vetítik a versenyfilmeket.

Nem csak a bemutatók lesznek nyitottak mindenki előtt, a fesztivál produkcióival találkozni lehet a város különböző pontjain. Már maga a rendezvény is a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt kezdődik. Április 21-én 11 órakor a Festetics-kastély parkjában tisztelegnek a Helikoni Ünnepet 1817 februárjában elindító gróf Festetics György szobra, illetve emléke előtt. Ezután indul innen a résztvevő iskolák képviselőinek felvonulása a korzón és a Fő téren át a Helikon parkba, ahol a helikoni láng meggyújtása és több köszöntő után dr. Festetics György megnyitja a rendezvényt.

A rendezvényt elindító gróf Festetics György szobra a Helikon Kastélymúzeum előtt

A rendezvényt 199 éve elindító gróf Festetics György szobra a Helikon Kastélymúzeum előtt

 

A fesztivál, mondhatnánk a továbbiakban is a kirakatban zajlik, hisz a Fő téren és a Várkertben is színpadot állítanak a résztvevők versenyen kívüli fellépéseihez, képzőművészeti performanszaihoz. A régebbi tapasztalatok szerint nem is kell színpad ahhoz, hogy az utcákon, tereken spontán zenekarok, énekkarok, tánccsoportok szerveződjenek alkalmi előadásokra, összeállnak azok maguktól is, ha van hozzá jó hangulat és érdeklődő.

Helikoni utcazene éppen negyven évvel ezelőttről

Helikoni utcazene éppen negyven évvel ezelőttről

Esténként a kiemelt programok eleve a Fő téri nyilvános fellépések lesznek. Csütörtökön a Hősök zenekart, a Tűzvarázs Tűztánc Show és az Ivan and the Parazol műsorát, pénteken pedig a No Comment hip hop tánciskola és Szalonna és Bandája produkcióját hallgathatja, nézheti, táncolhatja végig mindenki.

A versenyprogramban zajló produkciókat szakértőkből álló zsűri figyeli folyamatosan. A bírálok között találjuk az idén több más mellett Balázs Árpád zeneszerzőt, Matuz István fuvolaművészt, Tillai Aurél karnagyot, Novák Péter színművészt és Szálinger Balázs költőt. Ők döntenek arról majd, hogy érdemli meg a bronz, ezüst vagy akár az arany minősítést.

Veszprémi lovassys táncosok nagy dobása a legutóbbi gálán

Veszprémi lovassys táncosok nagy dobása a legutóbbi gálán

 

A legkiemelkedőbb produkciókat a szombat délutáni gálaműsorban is bemutatják. Itt adják át az egyes kategóriák fődíjait, valamint az iskolák közötti versengés győztesének járó vándorserleget, amit legutóbb a veszprémi Lovassy gimnázium nyert el, akkor már negyedik alkalommal.

A vándorserleg, amit el kell nyerni

A vándorserleg, amit el kell nyerni

 

A rendezvény egyik állandó programja, a közös éneklés a Balaton Múzeum előtt

A rendezvény egyik állandó programja, a közös éneklés a Balaton Múzeum előtt

Ja, és el ne felejtsem, a szervezők szélessávú internetet is ígérnek a Fő téren és a Várkertben.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

A 2016-os Helikoni Ünnepeségek részletes programja

Április 21. (csütörtök)

7.00- Közgazdasági Szakközépiskola
REGISZTRÁCIÓ, AZ ISKOLÁK FOGADÁSA

8.00- Kategóriahelyszíneken
VERSENY BEMUTATÓK a kategóriahelyszíneken a verseny 15 színpadi kategóriájában

Vers- és prózamondás: Amazon Ház Látogatóközpont (Kastély u. 11.)
Színjátszás: Balaton Színház (Fő tér 3.)
Komolyzenei kategóriák: Festetics György Zeneiskola (Deák F. u. 3.)
Kórus kategóriák: Balatoni Múzeum (Múzeum u. 2.)
Folklór kategóriák: Gazdasági Ellátó Szervezet Keszthely sportcsarnoka (Kísérlet u. 10/a.)
Könnyűzene-ének, mozgásművészet, egyéb: Csány-Szendrey ÁI és AMI (Fodor u. 43.)
Film és videó alkotások megtekintése: Fejér György Városi Könyvtár (Zeppelin tér 3.)
Vizuális művészeti alkotások megtekintése: Balaton Színház (Fő tér 3.)
Irodalmi alkotások megtekintése: Muskátli Kávézó (Kossuth L. u. 28.)

11.00 Helikon Kastélymúzeum parkja
gróf festetics györgy SZOBRÁNAK MEGKOSZORÚZÁSA
Köszöntőt mond: Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, Regényiné Király Éva, az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány elnöke

11.15 Helikon Kastélymúzeum – Fő tér – Helikon park
HELIKONI FELVONULÁS – a városon keresztül az iskolák képviselőivel, fúvósokkal stb.

12.00 Helikon park
ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ és a helikoni láng meggyújtása
Köszöntőt mond: Ruzsics Ferenc, Keszthely Város polgármestere, Bajor Péter, Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége elnök
A rendezvényt megnyitja: dr. Festetics György

13.00- Fő tér, nagyszínpad
TIÉD A SZÍNPAD! – A FŐ TÉREN – versenyen kívüli fellépések a nagyszínpadon

13.00- Várkert, kisszínpad
TIÉD A SZÍNPAD! – A VÁRKERTBEN – versenyen kívüli fellépések, felvilágosító kampányok és bemutatók különböző témákban

13.00- Fő tér és Várkert
MIÉNK ITT A TÉR! – szélessávú internet, LED falas vetítések, fotópontok stb.

14.00 Fejér György Városi Könyvtár
RÉGI HELIKONOK KÉPEKBEN – fotókiállítás megnyitó – A kiállítást rendezi és megnyitja: Pelcz István tanár

14.00 Helikon Kastélymúzeum, Fehér tükörterem
IRODALMI ALKOTÁSOK KATEGÓRIA – értékelés és díjátadó

14.30- Fejér György Városi Könyvtár
FILM ÉS VIDEÓ KATEGÓRIA FILMVETÍTÉSEK – a kategóriába nevezett alkotások folyamatos vetítése

15.00 Balaton Színház, Simándy terem
VIZUÁLIS ALKOTÓMŰVÉSZET KATEGÓRIA – értékelés, díjátadó és kiállítás megnyitó

16.00 Várkert, kisszínpad
színházi előadás: impro-tréning – villám drámafoglalkozások az improvizáció segítségével – Közreműködik: PTE BTK Improvokál Társulat

17.00 Balaton Színház, emeleti folyosó – HERENDI PORCELÁNMANUFAKTÚRA – A Fisher Mór Porcelánipari Szakiskola bemutatója

17.00 Fő tér
SZÍNEZD ÚJRA! – szabadtéri képzőművészeti performance

19.00 Várkert, kisszínpad
HELIKONI MESÉK: TÓTH GABI – beszélgetés egykori helikoni győztesekkel

20.00 Fő tér, nagyszínpad
HŐSŐK KONCERT
21.00 Fő tér
TŰZVARÁSZ TŰZTÁNC SHOW
21.30 Fő tér, nagyszínpad
IVAN AND THE PARAZOL KONCERT

Április 22. (péntek)

8.00- Kategóriahelyszíneken
FOLYAMATOS BEMUTATÓK – a kategóriahelyszíneken a verseny 15 színpadi kategóriájában

13.00- Fő tér, nagyszínpad
TIÉD A SZÍNPAD! – A FŐ TÉREN – versenyen kívüli fellépések a nagyszínpadon

13.00- Várkert, kisszínpad
TIÉD A SZÍNPAD! – A VÁRKERTBEN – versenyen kívüli fellépések, felvilágosító kampányok és bemutatók különböző témákban

13.00- Fő tér és várkert
MIÉNK ITT A TÉR! – szélessávú internet, LED falas vetítések, fotópontok stb.

14.00 Fejér György Városi Könyvtár
FILM ÉS VIDEÓ KATEGÓRIA – értékelés, díjátadó és folyamatos vetítések

17.00- Fő tér
SZÍNEZD ÚJRA! – rajzperformansz csoportos részvétellel

17.00 Várkert, kisszínpad
HELIKONI ÍRÓHÉT: CSINÁLJUNK IRODALMAT! – beszélgetés és rendhagyó interaktív irodalomóra Horváth Viktor íróval
18.00 Várkert, kisszínpad
HELIKONI ÍRÓHÉT: JOÓS TAMÁS: KAMASZSÁGOK – válogatás kamaszokról szóló versekből, dalokból barátság és szerelem témákban

19.00 Balatoni Múzeum parkja
HELIKONI ÖSSZKAR – a Helikonon résztvevő valamennyi kórus közös éneklése – Vezényel: dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár

19.30 Fő tér, nagyszínpad
NO COMMENT HIP HOP TÁNCISKOLA
20.00 Fő téri plébániatemplom
KÓRUSHANGVERSENY – a 2014-es díjnyertes kórusok közös gálahangversenye
21.00 Fő tér, nagyszínpad
SZALONNA ÉS BANDÁJA – népzenei koncert és táncház

Április 23. (szombat)
9.00- Kategóriahelyszíneken
KATEGÓRIÁK ÉRTÉKELÉSE, DÍJÁTADÁSOK

Színjátszás: Balaton Színház (Fő tér 3.)
Komolyzenei kategóriák: Festetics György Zeneiskola (Deák F. u. 3.)
Folklór kategóriák: Gazdasági Ellátó Szervezet Keszthely sportcsarnoka (Kísérlet u. 10/a.)
Könnyűzene-ének, mozgásművészet, egyéb: Csány-Szendrey ÁI és AMI (Fodor u. 43.)

10.00- Kategóriahelyszíneken
KATEGÓRIÁK ÉRTÉKELÉSE, DÍJÁTADÁSOK:
Vers- és prózamondás: Amazon Ház Látogatóközpont (Kastély u. 11.)
Kórus kategóriák: Balatoni Múzeum (Múzeum u. 2.)

11.00 Helikon Kastélymúzeum Festetics Kastély, nagy bálterem (Északi szárny)
KOMOLYZENEI GÁLAKONCERT – a komolyzenei kategóriák díjazottjainak gálahangversenye
15.00 Csány-Szendrey ÁI és AMI sportcsarnok
HELIKONI FŐDÍJASOK GÁLÁJA – a fődíjak és a Helikoni Vándorserleg átadója – a legkiemelkedőbb produkciók bemutatója, a rendezvény zárása

További programok

Április 21-22. (csütörtök – péntek) délutánonként Várkert
Tematikus sátrak, előadások

SZONDA – drog- és alkohol veszélyei;
ZÖLD – környezetvédelem, környezettudatosság (Természet Háza: Sali Éva)
PENGE – szendvicsgyártás egészséges alapanyagokból (Somogyi Zoltán Max szakács)
CSET-CSATT – az internet veszélyei (Varga László informatika tanár)
FOLK – kézműves foglalkoztató (Simon Edit, Jankovics Tamás és Bordácsné Kishonti Erika népi iparművészekkel)
KÖNYVKAPU – kedvezményes könyvvásár

Április 21-24. (csütörtök – vasárnap) Fejér György Városi Könyvtár
RÉGI HELIKONOK KÉPEKBEN
fotókiállítás Pelcz István nyugalmazott tanár szervezésében

Április 21-22. (csütörtök – péntek)
VESZÍTS EL EGY KÖNYVET!
a Fejér György Városi Könyvtár szervezésében

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár