Balatonfüred – Felnőtt kórusok közös karácsonyi éneke – 2016.12.18.

Egy korábbi közös hangverseny záróéneke az evangélikus templomban

Ádvent negyedik vasárnapján délután 15 órakor rendezik a balatonfüredi felnőtt kórusok közös hagyományos koncertjét a Piros templomként is ismert Római Katolikus Plébániatemplomban.

 

Az énekkarok nem csak külön-külön lépnek fel, a korábbi években kialakult szokás szerint a koncert zárásaként közösen is előadnak két karácsonyi dalt.

A fellépő kórusok és tervezett műsoruk

Balatonfüred Város Vegyeskara

Karácsonyi énekek a világ körül (Riederauer Richárd feldolgozása)
Szólót énekel: Rábaköz Rita, Himmer Josefína, Radics Tiborné, Ganczlerné Barcza Terézia, Mihály Csaba Közreműködik: Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarának Kamaraegyüttese
Zongorán közreműködik: Zemenné Horváth Orsolya
Vezényel: Pileczky Erzsébet karnagy

A Balatonfüredi Evangélikus Gyülekezet Kórusa

Tiszta csendes éj vala… (magyar karácsonyi ének)
Rakoványi Teodosius gyűjteményéből: Karácsonyi ének (Dobos László feldolgozása)
Karai József: Ó, jöjjetek hívek
Chris Rice Continental: Hordozd a gyertyát
Szólót énekel: Csomayné Leiker Lívia, Riczingerné Nagy Ildikó, Vajda Viktória
Zongorán közreműködik: Küronya Veronika
Vezényel: Szücsné Sallai Margit karnagy

Balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola Tantestületének Schola Kamarakórusa

Paul Kriekstat: Soli Deo Glória
Hans Nyberg: Ave Maria
Bárdos Lajos: Adventi fohász
Beharka Pál: Karácsonyi örömhír
Farkas Ferenc: Pásztorok talpra
Zongorán közreműködik: Zemenné Horváth Orsolya
Vezényel: dr. Peuserné Kis-Szölgyémy Gabriella karnagy

A Református Egyházközség Énekkara

J. S. Bach: Szép csillag száll az égre fel
Esterházy Pál: Áldjuk Istent hála hangján
Aranyszárnyú angyal – Francia karácsonyi ének
Csillagoknak Teremtője – Erdélyi népi dallam (Karai József feldolgozása)
Szólót énekel: Kovács Réka és Bruckner Kristóf
Vezényel: Küronya Veronika karnagy

A Balatonfüredi Római Katolikus Plébániatemplom Énekkara

Jacobi: Hitben élj
Rossini: Jesu, dulcis memória
Paul Inwood: Irgalmasság évének himnusza
Demény Dezső: Adeste fideles
Praetorius: Nékünk gyermek küldeték
Zongorán közreműködik: Zemenné Horváth Orsolya
Vezényel: dr. Peuserné Kis-Szölgyémy Gabriella karnagy

Összkar

Fel nagy örömre (Gárdonyi Géza dallama és szövege)
Orgonán közreműködik: Küronya Veronika
Vezényel: Pileczky Erzsébet karnagy

Haydn: Szent ez az éj
Zongorán közreműködik: Küronya Veronika
Vezényel: dr. Peuserné Kis-Szölgyémy Gabriella karnagy

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár