Balatonberény – Búcsú, szezonnyitó és berényiek találkozója – június 26.

Balatonberényben első alkalommal rendezik meg a községből elszármazottak és ma is a községben élők találkozóját. A programot összekapcsolják a hagyományos szezonnyitó rendezvényükkel és a régi szokások szerint a rokonok találkozására szolgáló búcsúval.

 

A tervezett program

10 óra – Művelődési Ház
Balatonberény hazavár – Balatonberényből elszármazottak I. találkozója

Ünnepélyes megnyitó: Horváth László polgármester
Radnóti Miklós: Nem tudhatom Druskóczi Tünde előadásában
Balatonberény képekben: 1989-2016 ppt – Horváth Péter alpolgármester
Fürdőkultúra – Kovács Ilona helytörténet-kutató kiállítása
Székely park – faültetés – A Határcsárda-kapu felavatása
Tárogatón játszik: Kiss Ferenc
Bartók-év – Megemlékezés Bartók Béla szobránál
Ünnepi beszédet mond Tóth Lajosné
Elhervadt citrusfa Zábó Gyula előadásában
Bartók duók hegedűn Kockás Magdolna, Jäger Nikoletta és Bán Gyöngy Beáta előadásában

13 óra Közös ebéd
14 órától fakultatív búcsúi programok
Szervező: Balatonberény Önkormányzata

Gazdaasszonyok-korusa-bucsu-szezonnyito-balatonbereny-balatontipp-gyorffya


Szabadtéri színpad és környéke

Műsorok

14.00 Kistérségi kulturális csoportok műsora

15.00 Pódium Színház Ludas Matyi című előadása

10.00 Kistérségi kulturális csoportok műsora

17.00 Pódium Színház operett- és kabaréműsora

18.00 Kistérségi kulturális csoportok műsora

19.00 Szabó Ádám koncert

20.15 Utcabál a ZERO zenekarral

Folyamatosan kézműves kirakodóvásár, légvár, kalandpark, bicikló

A műsorban közreműködő kulturális csoportok

Kabala Tánccsoport, Balatonberény! Nyugdíjas Egyesület Dalköre, “Die Siegenden Optimisten” Németajkú Polgárok Kórusa, Kéthelyi Asszonykórus, Sávolyi Dalkör, Marcali Bajtársi Katonakórus, Gyenesdiási dalárda

Nemzetisegi-korus-bucsu-szezonnyito-balatonbereny-balatontipp-gyorffya

Biciklio-bucsu-szezonnyito-balatonbereny-balatontipp-gyorffya

befott-szorp-helyitermek-Barta_Jozsefne-Somogyszentpal-bucsu-szezonnyito-balatonbereny-balatontipp-gyorffya

Kezmuves-arus-bucsu-szezonnyito-balatonbereny-balatontipp-gyorffya

Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár Balatonberény Község Önkormányzata! A programokon a részvétel ingyenes.  A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Rossz idő esetén a programok helyszíne: Balatonberény, Művelődési Ház – Bővebb Felvilágosítás: 8649 Balatonberény, Kossuth tér 1. Telefon: 06/85-377-575 email: balatonberenykonyvtar@gmail.com

A képeket a 2015-ös szezonnyitón készítette Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár