Balatonakali – Falukarácsony ingyenes utazással

Balatonakali önkormányzata december 22-én, csütörtökön 17 órai kezdettel rendezi a hagyományos “Falukarácsony” című programját a Művelődési Házban.

Nyitogassuk együtt az ablakokat ünnepi műsorokban, melyben versek, dalok, gondolatok és táncok tárulnak elénk, majd elevenítsük fel a betlehemezés hagyományát. Közreműködnek a helyi gyermekek, felnőttek-minden korosztályból. Fogadják szeretettel műsoraink után a “szeretetvacsorát”, melengető forró italokat és sült gesztenyét önkormányzatunktól – invitálják a község lakóit.
Telefonos előre jelzés esetén még ingyenes kisbuszt is küldenek azok, akik nem tudnának másképp eljutni a programra – persze haza is szállítják őket.

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár